Szubjektív politiko-artisztikus történetem 2010-18.

Sokan mondják, hogy kreatív felszabadulásukat köszönhetik az Orbán-kormány remélhetőleg csupán eddigi 2x4 éves, a demokrácia ellentétét keresgélő élménytárának. Én nem köszönöm ezt, viszont készült néhány reflexióm erre a korszakra, amiket most, a választások előtt talán ideje összegezni is. Ezek nem képezik az alkotói munkám fő sodrát, de mivel a várható élettartamom 1/8-adát eme  értelmi-érzelmi vasfüggöny mögött kellett töltenem, valahogy azért mégiscsak hatott egyéb tevékenységemre is, ezért nem mondhatnám azt sem, hogy melléktermékek.
Ezekről lenne hát szó:

2010

Politikailag független NMHH, Új Nemzeti Rádiótanács, médiatörvény-zárószavazásremix és Szabadsajtó.com

Úgy csöppentem bele ebbe az egészbe, hogy a Periszkóp Rádió függetlenségének védelme érdekében szabotálni kezdtem a politikailag már nem kiegyensúlyozott NMHH működését. Ez egy hosszú és tanulságos, zömmel egyirányú levelezés volt, amit itt lehet elolvasni: http://politikailagfuggetlennmhh.periszkopradio.hu/.  A kezdeményezéssel együtt, hasonló célból demonstrációkat is szerveztünk (pl. papírmadarak a sajtószabadságért, stb.)
Valamint létrehoztuk az ÚNER-t (Új Nemzeti Rádiótanács), ami már konkrét meta-hatalomként lépett fel a kompromittált Médiahatósággal szemben. Egy levél ebből a korszakból:

Aztán  a médiatörvény elfogadásával egy időben egy remixversenyt is hirdettünk a parlamenti "vita" (itt már érezhető volt a szép jövő) szövegéből. Ezek a remixek már nem elérhetőek, de egy képet tudok mutatni, ami a Total - tonális-totális hangkísérletek weboldalon (szintén megszűnt) található gyűjteményt mutatja.

 

 

 Nem az én ügyem volt a szabadsajto.com weblap (szintén megszűnt már) híreinek és az Egymillióan... fb-csoport szerkesztése, de a weblapot én hosztoltam, a kiáltványt pedig együtt fogalmaztuk, zömmel a Be[j,i]gliforradalom csoportban.  Szép időszak volt, és totál eredménytelen.

2011 

Aludjatok, törvényhozók!

Aztán elkezdődött az alkotmányozás. Kormányunk ugyanis rájöhetett, hogy a 2/3-os "felhatalmazással" (demokrácia rip) mindent meg tud tenni, és meg is kell tennie. Elkezdték hát. Az új alkotmány megszavazása a fentiekhez hasonló igazán "demokratikus" módon, igazán tartalmas "vita" mentén született. Ez várható is volt, ezért kértem a semmit, hogy ringassa álomba a törvényhozókat. Így kértem:



leírás: "Nem tudom, mit lehet elérni a tüntetésekkel vagy az érvekkel. Én az álomvilág segítségét kérem azért, hogy kilábaljunk a morális mélypontról. Szóval kérem a Döntéshozókat, hogy aludják át a holnapi napot, mint választópolgár felmentem őket az alkotmány megszavazásának fáradalmai alól!"

2011-12

Post-democracy kirakó

Ugyanezen témakörben, de már némiképp általánosítva-elgondolva született ez a performansz. Épp akkor, amikor Magyarországon életbe lépett a már fent elfogadott Alkotmány, 2012. január 1-jén, magyar idő szerint 0 órakor kiraktam a los angeles-i magyar nagykövetség előtt narancsokból a "post-democracy" feliratot.


Post-democracy kirakó from Kovacs Balazs on Vimeo.


leírás: "a felvétel magyar idő szerint 2012. január 1-jén 0 órakor készült a los angeles-i magyar konzulátusnál. a koncepció az volt, hogy Kormánypártunk jelképét, a (kaliforniai bio-) naracsot feliratkozom a jelenkori Magyarországot véleményem szerint átható poszt-demokrácia (post-democracy) betűivel. a >post< betűit (amit egyébként valamiért >rost<-nak is lehet olvasni, bár ennek itt most nincs nagy szerepe) jelző narancsok hátára a "junk" (amit magyarra "bóvli"-nak fordítanak) feliratot is felírtam."

2012

Keretszám-ügy

Azt vettem észre, hogy mindig a páros évek teleit töltöttük az utcán. 2010-ben a szabad sajtó, 2012-ben az egyetemi keretszámok és egyéb kilátástalanságok miatt. Ekkor született az az akció, hogy a munkaerőigény (s ezzel az egyetemi oktatás egészének) indoklása érdekében a helyi munkaügyi központhoz egy elég nagyszabású munkaerőigényt adjak be. Íme:

A beadvány (részben) sikeres volt, mert Orbán Miniszterelnök Úr Meggondolta magát (az egész felsorolásban ez lesz az egyetlen ilyen), így el lehetett indítani 2016-ban a gigavállalkozást.

Erzsébet tábordala

Ez is egy videóremix, ami a zene örömét és propagandamentességét, a gyermekek tisztaságát és jövőjét ünnepli az esendő jelennel szemben.


Erzsébet tábordala (Westcoast verzió) from Kovacs Balazs on Vimeo.

Ehhez is van egy leírás (illetve ahelyett szereplő szöveg): "Leírás helyett álljon itt egy történet Erzsébetről: Amikor Lajosnak hadba kellett vonulnia Itáliába, Erzsébet három éven át helyettesítette a grófság vezetésében. Éppen ezekben az években gyenge aratások és árvizek sújtották a vidéket, úgyhogy a nép éhezni kezdett. Az ifjú grófné pedig nagy határozottsággal és körültekintéssel cselekedni kezdett; a vár alatt ispotályt nyitott, ahol naponta száz szegény kapott ellátást. Gyakran saját kezűleg osztotta nekik a kenyeret és a pénzt. Eladta ékszereit és drága ruháit, gyapjút szőtt a szegényeknek, gyermekágyas asszonyok mellett segédkezett, és méltó temetést adott az elhunytaknak. Mikor hírét vette, hogy Lajos hazatérőben van, elébe lovagolt, és >ezernél többször is megcsókolta<. A várnagy panaszt emelt ellene, hogy ,,esztelen bőkezűségével'' eltékozolta urának vagyonát. Igaz, hogy a kamrák és tárházak kiürültek, a nép azonban élt és békét élvezett. Lajos a panaszokra így válaszolt: >Engedjétek csak jót tenni, hogy megtegye, amit Istenért tenni akar, és legyen elég nekünk, ha Wartburg és Neunburg várát nem adja el!<"

2013

Dank0 Rádió

Az új médiarendszer már elemében volt, mikor az országos rádiófrekvenciák egyikét megszerezte a Dankó Rádió: 0-24h nóta és mulatós. Ezzel tehát létre is jöhetett médiahackelt társa, a Dank0.

A domain név és a hangok sajnos már nem élnek.

2014

Rendrakás a szántóföldön

Ez egy videómunka, és nem kimondottan a konkrét földügyeknek, szituációnak szól. Mindazon folyamatoknak viszont igen, amelyek az ökológiai megközelítést kötelezően kipipálható /-andó feltételnek tekintik a földszerzés során.


Rendrakás a szántóföldön from Kovacs Balazs on Vimeo.

Leírása: "A mustármag a megtisztulás jele a szántóföldön. Gyökereivel több méter mélyen átszövi, fertőtleníti és nitrogénnel tölti fel a talajt, dús lombjával megóvja a felszínt. 2013 őszén vetettük azokat a növényeket, melyeket a videóban részben lekaszálok, felaprítok. Az élő növények szinte brutális elpusztítása mégis fontos része a természet öntisztuló folyamatának: a növény testének egésze egy következő veteményt táplál majd."

2015

Kényszerszabadság - Szabadságkényszer

Egyrészt, az érthető, hogy bennünk van a szabadság iránti vágy. Nem szeretünk szándékunk ellenére cselekedni, vagy bezárva lenni a mások által állított keretek közé, ugye. Viszont az is lehet, hogy a szabadságot akaratunk ellenére kapjuk - nem akarunk önállóak lenni, igenis akarjuk a mások által állított keretet. Ez a kényszerszabadság, legalábbis az én értelmezésemben ez volt a Lift csoport kiállításának kettős címe mögött. Néhány fotó a kiállításról:

meghívó

2015

Interpretáció Gerardo Nolasco Magaña "A lélek krokodiljai" c. anti-hanginstallációjához

a kapcsolódó hangfelvételen az alábbi szöveg hangzott el:

A hatalom hangja

A szünetek rendszerint alkalmasak arra, hogy valami történjen
bennük. A rosszindulatú hatalom nem szereti a szüneteket,
mert önkéntelenül felerősödhet egy másik hatalom.
A krokodilhangjok ennek
a hatalomnak a jelképei a zenélő kút szüneteiben:
ragadozó hüllők, melyek hangerejüknél
fogva rémületet keltenek, és azt jelzik, hogy
a hatalomért törtető ember szintén az életveszélyt
hordozza az ún. vesztesek, vagyis a polgárok számára.
A polgárokat, akik megtéveszteni hagyják magukat,
a mozgó, felszökő, muzsikáló víz jelöli,
a magukat megtéveszteni nem hagyó, elveik mellett
kitartó, a hatalomnak alámerülni nem óhajtó polgárokat
pedig az állóvíz öleli körbe.
A hatalom újra és újra alámerül, az állóvizet
észrevétlenül felkavarja, saját brutalitását így
elrejti, vagyis céltáblát állít a külső szemlélő és
a krokodilok közé, ezzel védve önmagát, és ezzel
szítva viszályt a polgárok között.

Ne hagyjátok magatokat
megijeszteni az általatok kijelölt hatalom részéről!

Ne hagyjátok, hogy viszályt szítson köztetek az, aki
ettől csak tovább erősödik!

De ne hagyjátok azt sem, hogy meggondolatlanul lázítsanak
benneteket azok, akikben nem bíztok!

2016

Hagyom 

A 2016-os Hangfarm alkotótelepet Tehetetlenség találkozónak neveztük el. Az is volt:

Plakát

Az alkotótelepen egy hanginstallációt hoztam létre, ami különböző szövegeket tartalmazott, és egy természeti környezetben, a háttérből hangzott fel egészen véletlenszerű pillanatokban. Közönyös tartalom, eléggé ijesztő tálalásban.
Készült róla egy kevésbé ijesztő webes rekonstrukció is, ami itt hallható-látható:
http://kbalazs.periszkopradio.hu/egyeb/hagyom/

2017

CEU-ügy

Az oktatás minden szintjén megjelenő politikai beavatkozásra elég érzékenyen reagálok. A gazdaságot tönkrevágják, a mindennapi gyűlöletmennyiségünket bőven kielégítik, de a gyermekeinket, ifjainkat hagyják békén. A harag helyett viszont el kell jutni az iróniáig, hogy legalább mi élvezzük az ellenállást! Egy javaslat látható a molinón - ezúton is köszi, Márk, hogy tartottad!

Utána sajnos megsemmisült az objektum, pedig az a telefontöltő és az a sok usb-kábel nagyon hiányzik...

Határátlépés

A határátlépés amiatt foglalkoztat, mert reményeket és bánatot egyaránt hordoz. Aki elindul, nem önként indul, kiszolgáltatottá válik. Sokan indultak el a magyar történetben így (sikertörténeteik ismertek), és sokan indulnak most is. Kevesen térnek haza. Nekik is készült ez a kód illetve az abból előállt generatív videó. Kódja:

Border crossing from Kovacs Balazs on Vimeo.

2018

Eszelős meszelős

Falusi vagyok, sokat meszelek, és sokat gondolkodok mindenféléről. Emiatt egyértelmű lett, hogy legyen egy Eszelős meszelős nevű projektem is. Rögtön kiadott egy albumot Beast of Orbanism néven:



Nem túl szép album, dehát az élet sem túl rózsás. Viszonylag hamar jött a folytatás, melynek apropóját Miniszerelnökünk március 15-i Ünnepi Beszéde okozta, abban is a "természetesen" szó mésztartalmának kicsapódását kerestem:

Utóhang

Nincs utóhang. És ne is legyen.

Filminstallációk - Rosa Barba aktuális munkáiról

Rosa Barba munkáival találkozhattunk már itthon is, néhányszor bemutatta egy-egy alkotását az egykori C3 Galéria és a Műcsarnok. Például a Látás c. 2002-es Műcsarnok-kiállításon egy végtelenített, hosszan a térben tekergő 16 mm-es filmtekercset láthattunk. És itt az az izgalmas, hogy mit is láttunk: vagyis a filmet magát, vagy ami rajta van? Az alkotó, aki érezhetően mindkét területen, tehát tulajdonképpen az installáció / szobrászat és a filmrendezés terén is járatos, szeret játszani a médium célponttá alakításával: formát ad a képeknek, és ezt a formát, a tekergőző, ugrabugráló filmet pedig ugyanúgy önálló egységnek tekinti, mint akár az általa hordozott kép- vagy hangsávot. Újabban pedig az látszik, mintha a forma az általa hordozott audiovizualitás kiterjesztésévé kezdene válni.

Az alábbiakban néhány újabb munkájáról írok, amelyeket a bécsi Secession-ban láttam, többek között más alkotókkal, akiknek a munkáiról most nem szeretnék írni. 

Coupez ici

 

Szóval, ha úgy vesszük, hogy a kiállítás egyet jelent az olasz-német alkotó munkáinak kijelölt térrel, akkor a bejáratnál a Coupez ici ("Itt vágja") című, 2012-es installációja fogad. A korábban megismert, 35 mm-es szalag rövidebb változatban most egy zárt, kivilágított dobozban jár körbe-körbe, eközben elképesztő formákat ölt. Ami a szalagon van, talán nem érdekes (egyébként számok pörögnek), inkább maga a tánc, amit ez az anyag úgy képes járni, hogy egyszer sem csavarodik önmagába, és nem is egyenesedik ki soha. Mechanikus és reménytelen ez a mozgás: folyamatos változása mögött az állandó repetíció áll. Amorf léte talán épp így van egyensúlyban.

Ugyanez a jelenség immár tartalmi szinten jelenik meg a belső terekben installált munkákban is. Az első teremben két videót látunk, mégpedig úgy, hogy amikor az egyik véget ér, vele szemben a másik indul el. Az elkényelmesedni hajlamos néző így némi aktivitásra van késztetve, ugyanakkor a két videó különbözősége is jobban érvényesül. A kiállítás egyetlen, nem-analóg médiumon játszódó elemei ezek, mégha készítésük, eredeti nyersanyaguk mindkét esetben 16 mm-es film. Kezdem azzal, aminek címe Disseminate and Hold (2016), és saját felvételek mellett archív, '70-es évekbeli dokumentumokat használ fel úgy, hogy a minőségben egyáltalán nincs különbség - még a sarkok lekerekítése is a kornak megfelelő. A 21 perces rövidfilm Sao Paolo egyik autópálya-szakaszának -melyet a helyiek Minhocão-nak, vagyis földféregnek hívnak- építését majd átalakulását mutatja be. Az eseményekben ne keressünk lineariitást, azok oda-vissza ugrálnak a fellendülés és a kihaltság képei között. Megszólalnak az építésen dolgozók, ottélők, ugyanígy megszólalnak azok, akik a forgalom által már nem használt pályát gyalogosan birtokba veszik. A megszólalás módja is aszinkron: képeket látunk, azokon talán azt, aki beszél, de a hang mindig csúszik, mindig szétfoszlik a szövete, egy lesz tehát az atmoszféra hangjaival. Ami viszont tűélesen jelen van, az a narráció: egy, a diktatúrának ellenálló brazil konceptuális művész, Cildo Meireles vázolja fel a totális hatalom közvetítésének érvényesülését. Nagy és felesleges infrastruktúrát hozott létre ez a hatalom: a polgárok ösztönös feladata pedig az, hogy átértelmezzék: sétálnak, felvonulnak, énekelnek és táncolnak, találkoznak, beszélgetnek rajta: teszik tehát mindazt, amit a diktatúra amúgy másképp akart. Büszke és erős (!) embereket látunk abszolút jelenkori szituációban. Egy dokumentumfilmben, aminek valósága aszinkronitása, performatív tartalma miatt mégis hihetetlen. 
A hangsáv itt is, mint a többi munkában, Jan St. Werner (Mouse on Mars, Black Manual, Oval) közreműködésével készült.

Disseminate and Hold, két képkocka

 

Az előzőhöz hasonló, érthetetlenül nagy és felmérhetetlen munkavégzési folyamatot ábrázol a váltásként bemutatott, Somnium c. rövidfilm is. A cím Keplerre és közvetetten a sci-fi-re utal: a magyarul Az álom címen ismert novella többek között felvázolja, vajon hogyan is nézhet ki a Föld a Holdról. Itt sem direkt a kapcsolat a cím és a látvány között: elidegenített tájat: egy monumentális part-építést látunk, amikor munkagépek sora egy rotterdami, 2030-ra tervezett új kikötő föld-alapját készíti téli zimankóban, Talán épp semmi egyéb miatt, csak hogy egy akkora természeti beavatkozást okozzon, ami már a Holdról is látszik. Ez az egész még távolabb tolja a humanitás kérdését - ugyanakkor a film különböző helyein váratlanul megjelenik egy méhész, aki méhcsaládjait vizsgálja - az emberi jelenlét egyetlen nyoma ez a filmben, azokra utalva, akik ebbe az élettelen új környezetbe majd életet vinni képesek. Lehet, hogy látjuk, mit is csinálnak az emberek ott lenn a földön - de hogy miért teszik, azt nem érthetjük.

Somnium. teljes videó:  https://www.youtube.com/watch?v=9vxrq_28PLk

 

A kiállítás számomra leginkább lírai és legkevésbé szavakkal megragadható darabja az Enigmatic Whisper (2017). Egy 16 mm-es vetítőn jár körbe az a 8 percnyi videó, ami fémlemezről tükrözve vetül a vászonra - már csak ez a két tényező elég lenne a mesebeliséghez -,  és mutat egy elhagyott műtermet (Alexander Calder amerikai kinetikus szobrász műtermét) és környezetét, ahogy benne a kamera jár, és ahogy a tér még elhagyatottságában is, önmagában őrzi a benne készült mozdulatok emlékét. Nincs más mozgás, csak a műterem csendje, a kinti kert fölött az ottmaradt lebegő tárgyaké, melyek akár lehetnénk mi is: reálisak, ott vannak, de nem tudjuk, hogyan vannak ott. A valóság, ami amúgy egy helyben áll, ezáltal lesz valótlanság, az állóképek váltakozása a túlvilági jelek játszóterét mutatja pihenőidőben. Pozitív megfelelője ez a két korábbi film drasztikus, elhagyott műveleteinek: a humanitás nyomai jó szellemeknek adták át a helyüket.

Sajnos (vagy sem) a hangsávról nem sokat tudok mondani, mert elnyomta a vetítőgépek zaja (vagy az volt maga a whisper? :)

Enigmatic Whisper, részlet a filmből

 

Ugyanebben a térben kapott helyet a Boundaries of Consumption c. installáció is, melyben egy szintén 16 mm-es, szinte üres film jár körbe filmtekercsekre helyezett két golyóbis alatt. Gondolom a tekercsek adják ki azt a magasságot, ami már a falra is árnyékot vet, így voltaképpen a film árnyékát önmagát látjuk saját fényében - ha jól értem. A golyóbisok szerepét viszont nem tudom meghatározni - talán a filmszalag egyensúlyozására valók? Más dokumentációban láttam, hogy a filmmel együtt maguk is mozognak - nekem nem volt szerencsém.

Boundaries of Consumption

Szintén ugyanitt találkozunk egy másik filmszalag-installációval is: a Stellar Populations egy erősen redukált vetítőgépet imitál, ahogy motorja két, egymástól független mozgást is kivált egymással néha összeérő, de többnyire inkább polipkar-szerűen nyújtózkodó szalagokon.

Stellar Populations

 

Az alkotó archívumok és  mechanizmusok iránti rajongásának része lehet a The Hidden Conference: about the Shelf and Mantel c. videó, is, melyben a londoni Tate múzeum raktárának képei jönnek vagy sejlenek elő helyükről, majd mennek vissza. Megrendítő ezeknek a mesterműveknek a szakszerű, emberi kézzel már nem érintkező, mechanikus kezelése, mint ahogy maga a filmanyag 14 perce is körbe-körbe jár egy általam eddig még nem ismert végtelenítő eszközzel. Archívumot látunk, kétszeresen is: a filmen és az installációban egyaránt, aminek jelenlétét, zakatolását a film hangjától nem elválasztani, hanem azt elnyomni, helyettesíteni akarja.

The Hidden Conference: about the Shelf and Mantel

... és a filmet lejátszó vetítőgéphez csatolt végtelenítő szerkezet.

 

Nem vagyok film-rajongó, hanem a technika, az analóg-optikai nyersanyag, valamint a hozzá kapcsolódó, a korszakunkra jellemző szellemiség érdekel. Rosa Barba munkái pedig azt mutatják, hogy ezek az utolsó, már nem gyártott tekercsek lenyomatok: a közvetítő közeg által önmagában is hordozott öröm vésődik beléjük, és ezzel zárja azt a folyamatot, amit a mozgókép egykor létrehozott, keresve a lehetőségeket, hogy ne zárja azt be végleg. Munkái tulajdonképpen olyan installációk, melyekben a film a filmvetítést mutatja be közvetlen vagy átvitt értelemben: a gépet, a tekercset, de ugyanúgy a "civilizáció" hátrahagyott vagy még be nem lakott tájait. A hátrahagyottság jelenik meg bennük a filmre rögzített képek helyett, mellett, felett, majd azok kiterjesztéseként. 2002-ben, amikor megismertem a Műcsarnok kiállításán, a "helyett"-nél tartott; azóta mintha végigjárta volna az összes variációt, és keresi az újabb relációkat. 

A Secession épületének bejárata

Linkajánló: 

• Egy nagyon jó (majdnem ennél is jobb ;) írás Farkas Marianntól "Vissza a jelenbe" címmel, Rosa Barba egyik milánói kiállításáról: https://apokrifonline.wordpress.com/2017/06/02/vissza-a-jelenbe/
  
• Secession oldal, hivatalos-szép-nem túl használható fotókkal: https://www.secession.at/en/exhibition/rosa-barba/
•  Guardian-cikk: https://www.theguardian.com/artanddesign/2016/sep/20/rosa-barba-sao-paulo-biennial-disseminate-and-hold-film
• Rosabarba.com: http://rosabarba.com/ 
•   Látás - 2002, Műcsarnok, http://mucsarnok.hu/kiallitasok/kiallitasok.php?mid=561c3524e4861&tax=
• Interjú: http://bombmagazine.org/article/353833/rosa-barba 

A felsőoktatás pontjai

Az elmúlt két hétben a felsőoktatási keretszámok majd az ún. reform kapcsán történtek újra felvetették az időről-időre felbukkanó kérdéseket a felsőoktatás körül. Ezeknek a kérdéseknek a többsége általában arra a problémára vezethető vissza, hogy miért van szükség fenntartani egy robosztus, nehézkesen működő zseniképzőt, ha nincs itthon felvevőpiaca? A kérdés igen messzire vezet, és mindegyik irányban találkoztunk szélsőséges álláspontokkal, pánfordulatokkal a közelmúltban. 

De a kérdés továbbra is nyitott: mit kezdjünk a zseniképzőnkkel, hogy értelme és haszna is legyen? a fiatalok hamar megadták a választ, kezdetben 8 majd 13 pontban. Ezt most beidézem, bizakodva abban, hogy lesz majd egyszer egy olyan ésszerű világ, amiben ezek az ésszerű javaslatok meghonosodhadnak.

A pécsi Hallgatói Hálózat által szervezett "REUNION – a középiskolai és egyetemi polgárság első közös fóruma" keretében a jelenlévő diákok, hallgatók, tanárok, oktatók és szülők egyetértenek abban, hogy a kormány oktatáshoz való jelenlegi hozzáállása elfogadhatatlan. Az átgondolatlan, elhamarkodott és felelőtlen intézkedésekkel szemben az alábbi követeléseket fogalmazzuk meg:

1. Követeljük a köz- és felsőoktatás átfogó, szakmailag megalapozott reformját az érdekeltek bevonásával, akik a diákok, tanárok, szülők és az intézményfenntartók.

2. Ne korlátozzák az egyetemek szellemi, gazdasági és szervezeti autonómiáját.

3. Követeljük a forráskivonás azonnali leállítását és az eddigi elvonások kompenzálását. Az állam garantálja a minőségi felsőoktatás működéséhez szükséges folyamatos és átlátható finanszírozást!

4. A felsőoktatás finanszírozási rendszerének egyik elemét képezheti egy, a szakértők és érdekképviseletek bevonásával kialakított, méltányos tandíjrendszer, de ehhez szociális és teljesítményalapú ösztöndíjrendszer kidolgozását követeljük.

5. Ellenezzük a hallgatói szerződés jelenlegi formáját, mivel az EU szabad munkaerő áramlást biztosító alapelvével szemben áll. A kormány ne a hallgatói szerződéssel, hanem vonzó munkalehetőségekkel és európai színvonalú életkörülmények biztosításával tartsa itthon a fiatalokat!

6. A felsőoktatásban történő változtatásokat felmenő rendszerben kell bevezetni. A diákoknak törvénybe foglalt joga legyen, hogy középiskolába kerülésükkor ismerhessék a majdani felsőfokú képzésükre vonatkozó feltételeket.

7. Az államilag támogatott képzésbe való besorolás továbbra is az érettségi eredmények alapján működjön, de a második félévtől legyen lehetőség arra, hogy félévenként, évfolyamonként és szakonként változzon az önköltséges illetve az államilag támogatott tanulók köre a tanulmányi eredmény alapján, ezzel motiválva a diákokat tanulásra, a minőségi felsőoktatás érdekében.

8. Tiltakozunk a támogatott egyetemi férőhelyek önkényes, központi szétosztása ellen. Az államnak nem csak pénzben mérhető gazdasági hasznot hozó állampolgárokra van szüksége.

9. A szociálisan hátrányos helyzetű diákoknak biztosítani kell az egyetemekre való bejutás lehetőségét, valamint az egyetem sikeres elvégzésének feltételeit.

10. A speciális képzésmódot igénylő, hátrányos helyzetű diákok oktatási intézményeitől ne vonják el a támogatást, illetve az eddigi elvonásokat kompenzálják.

11. Szükség van a szakmunkásképzés nyugati mintára történő átalakítására, perspektívára a szakmunkás létben, hogy ez reális alternatívája legyen a főiskolai és egyetemi képzéseknek.

12. A minőségi köz - és felsőoktatás érdekében követeljük a tanárok és oktatók korrekt bérezését és a megfelelő munkakörülmények biztosítását.

13. Követeljük a 21. század munkaerő-piaci sajátosságait figyelembe vevő életpálya tervezést és pályaválasztást érdemben segítő, támogató közép- és felsőfokú oktatást.

Mindezeket a demokratikus alapelvek, az esélyegyenlőség, a tudáshoz való hozzáférés szabadságának és a társadalmi mobilitás védelmében fogalmaztuk meg.

Pécs, 2012. december 20.

Max utca, Peccs

Valamikor mostanában nevezik át a pécsi Marx utat Wass Albertté. Úgy gondoltam, ezt az átmeneti időszakot egy, a lehető legkevésbé provokatív megoldással töltöm ki, és a Marx utcát átgondolom Max utcává. A Max nevű szoftverben patch-ekkel, vagyis Pécs-ekkel kell dolgoznunk, de nem ez az egyetlen magyar vonatkozása, ami miatt méltó helye lehetne a városban.

Hogyan léphetsz ki legegyszerűbben a Mahaszartisjusból?

Mintha minden ember eredendően bejegyzett művésznek születne, úgy védi őt a törvényen keresztül a közös jogkezelők réme, sőt nem is egy ráadásul, hanem 3: az Artisjus (mint alkotót), a Mahasz (mint kiadványt) és menye az EJI (mint előadót). De szerencsére elég csak két helyre írni annak az alkotónak, aki fel akar szabadulni alóluk, és sajnos ehhez nem elég a netlabel weboldalán nyilvánosságra hozott creative commons licensz, hanem valamiért kimondottan nekik kell írni a kilépő nyilatkozatot (még akkor is, ha be sem lépett az illető).

Írtam is egy kilépési nyilatkozat-mintát:

Kilépési nyilatkozat

Alulírott, a "yx", "xy", "xx" alkotói projektek nevében ezúton nyilatkozom arról, hogy szerzői jogaim védelmében nem kérem a vonatkozó ún. közös jogkezelő szervezetek áldásos segítségét a továbbiakban, ezzel együtt a Szerzői Jogi Törvény 26.§ alapján engedélyezem minden műsorszóró számára műveim, alkotásaim, kiadványaim, élő hangfelvételeim és egyéb szónikus megnyilvánulásaim szabad (értsd: minden tekintetben ingyenes) bemutatását (értsd: nyilvánossághoz közvetítését), manipulációját, és meg is köszönöm azt.

Ezúton megtiltom minden ún. "közös jogkezelő szervezetnek", hogy bármely műsorszóró (opcionálisan: és szórakozóhely) számára műveim játszása után jogdíjfizetési kötelezettséget írjon elő, amennyiben ezt megteszik, úgy nem a műsorszórót, hanem az említett jogkezelő szervezetet fogom beperelni.

Ez a nyilatkozat legkorábban 2013. december 31-ig érvényes (ez lehet más is értelemszerűen, de ajánlott konkrét dátumot beleírni, különben nem fogadják el a kilépést:).

itt és itt, 2012. 04. 16.                  Név

A nyilatozatot két példányban kell kinyomtatni, majd az alábbi címekre postázni:

• ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület 1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
• MAHASZ-EJI, 1113 Budapest, Harcos tér 5.

Kávé helyett Mahaszt!

Szeretem a Mahaszt reggelente, mert leveleik és egyáltalán, létük az adrenalinnal azonos hatású. Az alábbiakban egy rövid levélváltást idézek köztünk:

én: 2012. 02. 08

Címzett: Mahasz-EJI

 

Tárgy: Periszkóp Rádió 2011-es jogdíjbefizetése

 

Tisztelt Mahasz!

2006. óta vagyunk ügyfelük. Pályázati lehetőségeink, vagyis egyetlen bevételünk függvényében mindig teljesítettük befizetési kötelezettségeinket. 2011. óta viszont megszűnt összes pályázati forrásunk, így – feltételezem látják bejelentéseinken a bevételi oldalon a 0 azaz nulla ft-ot – az ún. "minimumdíjat" nem tudjuk befizetni erre az időszakra. Annak ügyében írom levelemet, hogy erre a helyzetre megoldást találjunk. Nem tartom megoldásnak ugyanis ezen összeg behajtását, hiszen az rádiónk ellehetetlenítésével jár, s így épp Önök eshetnek el a következő évek esetleges jogdíjbevételeitől: a magánerőből befizetett, behajtás során elvont jogdíjunk miatti hiányban ugyanis nem fogunk tudni pályázni egyéb forrásokra, így a későbbiekben csak ennél is kevesebb forrással gazdálkodva szép lassan kikerülünk ügyfeleik közül, amit gondolom nem akarnak Önök sem.

Ezért azt javaslom inkább, érvényesítsék a bevételarányos jogdíjkövetelést, vagyis azon időszak esetén kelljen fizetnünk a minimumjogdíjat, amikor ténylegesen bevételünk is volt. Ez a hozzáállás egyúttal jogszerűbbnek is tűnik, hiszen más esetben is attól várhatunk adófizetést, akinek bevétele is van, ugyebár.

Úgy tűnik, hogy ez év június-augusztus hava során  várható pályázati forrásunk, erről az aktuális időszak bevallásainál fogok adatokat közölni. Addigi viszont kereken 0 ft bevételünk várható, biztos vagyok benne hogy ismerik a pályázati lehetőségek összezáródását.

Amennyiben levelemre pozitívan reagálnak, úgy egyrészt javulhat az Önök elég kétes megítélése, másrészt maradhat annyi forrásunk, hogy a 2011. előtti időszak jogdíjtartozásait és késedelmi díjait is valamilyen módon rendezhessük.

Köszönöm segítségüket,

Üdvözlettel,

Pécs, 2012. február 8.

(2012. 02. 24.)

(2012. 02. 28.)

Címzett: Mahasz-EJI

 

Tárgy: Periszkóp Rádió 2011-es jogdíjbefizetése

Tisztelt Csaba Amália!

2012. február 24-én kelt válaszlevelüket megkaptam, kimerítő indoklásukat köszönöm. Kérdésükre, hogy miből tartjuk fenn rádiónkat, válaszként igen röviden ismertetném a helyzetünket: mi egy közösségi rádió vagyunk, ami nemcsak azt jelenti, hogy a műsorkészítés, hanem a rádió fenntartásának költségeit is megosztjuk egyéni felajánlások formájában. Ez pl. az esedékes 2011. év során úgy nézett ki, hogy a rádió műsorkészítői havi rendszerességgel befizetett összegeiből fizettük ki a felmerülő költségeket – már amit tudtunk; a továbbiakat pedig saját fizetésemből vontam le. Feltételezem Ön is látja, hogy a jelenlegi gazdasági-morális helyzetben ez a jelképes gesztus is igen értékes lehet a belső piac fenntartására, ha épp fejlesztésére nem is. Az, hogy mindezen "bevételeink" már nem voltak elengendők a Mahasz díjfizetéseire, ennek fényében akár úgy is értelmezhető, hogy veszteségünk nem volt elég nagy ahhoz, hogy Önöknek is jusson belőle.

Habár az idézett Szjt. 77 §. jelzett szakaszai nem rendelkeznek a minimumjogdíjról, számunkra más lehetőség nem marad, mint hogy ezúton tájékoztassam Önt arról, hogy 2012. február 29-i naptól nem sugárzunk a 77§ alá tartozó, kereskedelmi forgalomba került hangfelvételt, így eleget tudunk tenni kérésének, amennyiben tartózkodunk a hangfelvételek – jelenleg jogosulatlan – felhasználásától.

Kérem, hogy a közöttünk fennálló szerződést a fentiek tekintetében módosítani ill. szüneteltetni szíveskedjenek mindaddig, amíg újabb bevételek esetén újra ügyfeleink között üdvözölhetjük Önöket.

Köszönöm segítségüket,

Üdvözlettel,

Pécs, 2012. február 28.

Változtassunk - belülről

Ismerkedő beszélgetés ma az autószerelőnél:
  
"Hányadik gyermeket várják?" 
én: "A negyediket" 
mire a szerelő: "Akkor Fideszesek, nem?" 

– a jelenet godard-i mivoltán túllépve elgondolkodtató. Márcsak azért is, mert mi egy keresztény család vagyunk, aminek szintén lett mostanában pártpolitikai színezete, legalábbis a "nemzet" egységét tekintve. A család mint képződmény amúgyis fontossá lett (alkotmányilag), az európai demokrácia pedig mint már tudjuk csak a "keresztény lehet", ami sok napi tűnődés és a propagandaanyagok elolvasása után is önellentmondás számomra: vallásunk és a tolerancia sosem állt túl közel egymáshoz. A kereszténység pedig mintha egyet jelentene a katolicizmussal (végülis miért ne mondjam ki: katolikusok vagyunk), ami pedig vajon miért, összetapadt a konzervatív gondolkodással. Legalábbis ezt igazolja, hogy ilyen keresztény családok sarjai a Parlamentben és kívül, nemzeti hitvallásuk nevében elfelejtik képességüket a toleranciára és az érvek ütköztetésére, azt bizonygatva, hogy ők a politikai verseny barátai (az ilyen kijelentések eleve gyanúsak, nem?). Én ebből a versenyből tavaly kiszálltam, amikor még az alkotmányozás idején kiléptem a korántsem godard-i érzelmű NOE-ből, vagyis a nagycsaládosok országos egyesületéből - nagycsaládosként. Pedig a rendszert honnan máshonnan változtathatnánk meg, mint belülről?

Láthatóan ugyanis a külső (ellenzéki, nemzetközi) kritika nem éri el az ingerküszöböt, ezért mi lenne, ha mi magunk, civilek kezdenénk el a rendszeren belül változ(tat)ni? Nem kell ehhez mást tenni, csak körbenézni: vannak a világban más gondolkodási formák is - jobboldali liberalizmus (ez nem a KDNP, mégha a neve hasonlít is! a Fidesz sem hasonlít a "fiatalokra", hát még a "demokratákra"...), liberális konzervativizmus, hogy csak két, ehhez közel álló elgondolást említsek. Mindkettő valahol egyeztetni akarja a hagyományokat, az erős identitást és a szabad szellemiséget (az igazság persze az, hogy ezek is rendszerint túlcsapnak, lásd az amerikai Tea Party). Nem érzem magam eme világnézetek alanyának, mégis belátom: nagy szükség lenne most arra, hogy a két egymásnak fügét mutogató között / felett  kínálkozzanak lehetőségek az alapvetően mindenből kiábrándult többségnek.  Mert mindenki elégedetlen, de nem merünk változtatni, hiszen csak rosszabb kilátásaink vannak.
Sokan mondják, hogy két opció van: erős központi hatalom kiépítése, vagy pedig pártoktól mentes szakértői kormányzás. Felteszem az első verzió nem a demokrácia ékköve, tehát érdemes lenne a második felé haladni. Talán valahol itt, a politikai átmenetek kialakításával lehetne utat vágni, csak nem kéne a hóba dugni a fejünket: nem a jobboldali konzervativizmus vagy a baloldali liberalizmus az egyetlen megoldás Magyarország számára: mindegyikre szükség van átmeneteikkel együtt, s még inkább a pozíciótól független vitakészségre, nemkülönben arra, hogy ha probléma van (mert az van!!!) akkor tegyünk ellene valamit. Ehhez pedig nemcsak a rendszeren belül, hanem önmagunkon belül is kell egy s mást változtatni. egy példa: gyermekeink rajzfilmet néznek. Több havi folyamat volt eljutni odáig, hogy ne a többség döntése szerint válasszanak, hanem mindig azt a mesét válasszák, amit mindenki akar - vagy ha ilyen nincs, akkor felváltva válasszanak, és végignézzék a "másikét". Ennek a fajta "vitakészségnek" a hiánya azonban nagyban végzetes lehet.
Családon belül azt mondjuk, a szélsőjobb és szélsőbal megjelenése a társadalom betegségének tünete: a vitakészség hiánya miatt nem működnek az immunrendszer védelmi mechanizmusai. Hangsúlyoznám: a szélsőjobb nem elsősorban betegség, hanem tünet: a betegség pedig az, hogy a társadalmi szövet "egészséges" része nem tudja hogyan megfékezni - nagy különbség. Ha látnánk összetételében a demokratikus rendszer működését, akkor azonban rögtön felfedeznénk, hogy mi helyezkedik el a rendszeren kívül, és e ponton nemcsak a szélsőség, hanem a vitára képtelen "belső" rész is feltűnhetne.


oké, szóval lehetne ez is egy megoldás:

de mi lenne, ha jobb- és baloldal közötti - mondjuk 0-10-es skálán (vagy 10-0, ahogy tetszik) - választhatnánk? Láthatóan ugyanis nem működik a pártokra épülő "demokrácia", ellenben mindenki képes elhelyezni saját világnézetét valahol ezen a spektrumon. Ez még feltehetőleg egyszerűen megy, viszont most jön a döntő lépés: ezzel egy időben el tudjuk-e feledni berögződéseinket  a konzervatív gondolkodás és a nemzeti érzület, valamint másik oldalon a liberalizmus és a szocializmussal kapcsolatos emlékei között? Ha ez is sikerülne, akkor már könnyen fog menni, hogy észrevegyük: mindegyik világnézetre szükség van, és mindegyik a másikkal vitára kész. Ez - mint írtam fenn - egy igen lassú folyamat, főleg akkor, ha nem is ebbe az irányba tartunk. Onnan fogjuk érezni, hogy elértünk valamit, ha egy másik szemléletű partnerrel találkozva nem a felgyülemlő feszültség és virtus készül kicsapni belőlünk, hanem önkéntelenül megkérdezzük tőle: jó, és amúgy mi a helyzet?