2012. február 28., kedd

Kávé helyett Mahaszt!

Szeretem a Mahaszt reggelente, mert leveleik és egyáltalán, létük az adrenalinnal azonos hatású. Az alábbiakban egy rövid levélváltást idézek köztünk:

én: 2012. 02. 08


Címzett: Mahasz-EJI
 
Tárgy: Periszkóp Rádió 2011-es jogdíjbefizetése

 
Tisztelt Mahasz!


2006. óta vagyunk ügyfelük. Pályázati lehetőségeink, vagyis egyetlen bevételünk függvényében mindig teljesítettük befizetési kötelezettségeinket. 2011. óta viszont megszűnt összes pályázati forrásunk, így – feltételezem látják bejelentéseinken a bevételi oldalon a 0 azaz nulla ft-ot – az ún. "minimumdíjat" nem tudjuk befizetni erre az időszakra. Annak ügyében írom levelemet, hogy erre a helyzetre megoldást találjunk. Nem tartom megoldásnak ugyanis ezen összeg behajtását, hiszen az rádiónk ellehetetlenítésével jár, s így épp Önök eshetnek el a következő évek esetleges jogdíjbevételeitől: a magánerőből befizetett, behajtás során elvont jogdíjunk miatti hiányban ugyanis nem fogunk tudni pályázni egyéb forrásokra, így a későbbiekben csak ennél is kevesebb forrással gazdálkodva szép lassan kikerülünk ügyfeleik közül, amit gondolom nem akarnak Önök sem.
Ezért azt javaslom inkább, érvényesítsék a bevételarányos jogdíjkövetelést, vagyis azon időszak esetén kelljen fizetnünk a minimumjogdíjat, amikor ténylegesen bevételünk is volt. Ez a hozzáállás egyúttal jogszerűbbnek is tűnik, hiszen más esetben is attól várhatunk adófizetést, akinek bevétele is van, ugyebár.
Úgy tűnik, hogy ez év június-augusztus hava során  várható pályázati forrásunk, erről az aktuális időszak bevallásainál fogok adatokat közölni. Addigi viszont kereken 0 ft bevételünk várható, biztos vagyok benne hogy ismerik a pályázati lehetőségek összezáródását.

Amennyiben levelemre pozitívan reagálnak, úgy egyrészt javulhat az Önök elég kétes megítélése, másrészt maradhat annyi forrásunk, hogy a 2011. előtti időszak jogdíjtartozásait és késedelmi díjait is valamilyen módon rendezhessük.

Köszönöm segítségüket,
Üdvözlettel,

Pécs, 2012. február 8.

(2012. 02. 24.)



(2012. 02. 28.)

Címzett: Mahasz-EJI
 
Tárgy: Periszkóp Rádió 2011-es jogdíjbefizetése



Tisztelt Csaba Amália!


2012. február 24-én kelt válaszlevelüket megkaptam, kimerítő indoklásukat köszönöm. Kérdésükre, hogy miből tartjuk fenn rádiónkat, válaszként igen röviden ismertetném a helyzetünket: mi egy közösségi rádió vagyunk, ami nemcsak azt jelenti, hogy a műsorkészítés, hanem a rádió fenntartásának költségeit is megosztjuk egyéni felajánlások formájában. Ez pl. az esedékes 2011. év során úgy nézett ki, hogy a rádió műsorkészítői havi rendszerességgel befizetett összegeiből fizettük ki a felmerülő költségeket – már amit tudtunk; a továbbiakat pedig saját fizetésemből vontam le. Feltételezem Ön is látja, hogy a jelenlegi gazdasági-morális helyzetben ez a jelképes gesztus is igen értékes lehet a belső piac fenntartására, ha épp fejlesztésére nem is. Az, hogy mindezen "bevételeink" már nem voltak elengendők a Mahasz díjfizetéseire, ennek fényében akár úgy is értelmezhető, hogy veszteségünk nem volt elég nagy ahhoz, hogy Önöknek is jusson belőle.

Habár az idézett Szjt. 77 §. jelzett szakaszai nem rendelkeznek a minimumjogdíjról, számunkra más lehetőség nem marad, mint hogy ezúton tájékoztassam Önt arról, hogy 2012. február 29-i naptól nem sugárzunk a 77§ alá tartozó, kereskedelmi forgalomba került hangfelvételt, így eleget tudunk tenni kérésének, amennyiben tartózkodunk a hangfelvételek – jelenleg jogosulatlan – felhasználásától.
Kérem, hogy a közöttünk fennálló szerződést a fentiek tekintetében módosítani ill. szüneteltetni szíveskedjenek mindaddig, amíg újabb bevételek esetén újra ügyfeleink között üdvözölhetjük Önöket.

Köszönöm segítségüket,
Üdvözlettel,

Pécs, 2012. február 28.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése